Az idei évben 9 vállalkozás, 2 cégvezető, illetve két, újítást kidolgozó személy kapott elismerést a megyei kereskedelmi és iparkamarától.

A Somogy Gazdaságáért Díjat a Kaposvári Villamossági Gyár Kft kapta, amely nemrég ünneplet fenállásának 50-dik évfordulóját. A vállalat folyamatosan fejleszt, újít és ezeknek köszönhetően nyereséges is.

- Rendkívül büszek vagyok arra, hogy a villamossági gyárat valaki értékeli hiszen 5-6 évvel ezelőtt egyszer már elnyertük a Somogy Gazdaságáért díjat. 2017-ben 25, és 2018-ban 16 százalékot sikerült növelnünk az árbevételünket és úgy gondolom, hogy talán szerénytelenségnek tűnik, de méltó helyre került a díj - mondta a Kaposvári Villamossági Gyár Kft. ügyvezetője, Szalai Gyula.

null

Életmű díjat kapott Makkó Istvánné a Lady Ruházati Kft. ügyvezetője. Ő 1959 óta dolgozik a ruhaipari cégnél és végig járta a ranglétrát a kft vezetéséig.

- Gyakorlatilag minden ranglétrát végigjártam a cégnél és mindig is törekvő és hűséges voltam. A szakmaszeretet is bennem volt, és a kollégáim is mellettem álltak, akiktől nagyon sok támogatást kaptam - árulta el a Lady Kft. ügyvezetője, Makkó Istvánné.

A Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara már több mint tíz éve díjazza a kiemelkedő teljesítményt nyújtó vállalkozásokat, egyéni vállalkozókat.

Rajtuk kívül még több mint tíz olyan céget és egyéni vállalkozót is díjaztak, akik hosszú évtizedek óta működnek Somogyban.

Címkék: díjátadó, skik, kaposvár, gazdaság