A Somogyi Hírlap gyűjtését továbbra is a tabi székhelyű, elektronikai cikkeket gyártó, Flextronics vezeti. A második helyen a siófoki FGSZ Földgázszállító Zrt., a harmadikon pedig a kaposvári húsüzem végzett.

A napilap gyűjtéséből kiderül, hogy a megye száz legerősebb vállalkozása 2017-ben összesen 1400 milliárd forintnyi nettó árbevételt ért el, ami bő tíz százalékkal több, mint egy évvel korábban.

Ezeknek a cégeknek köszönhetően ugyanakkor a megyében tavaly már 500 fővel többen dolgoztak, mint 2016-ban.

Címkék: somogyi hírlap, top 100, cég, gazdaság