A beruházás 16 darab lakást érintett, mindegyikhez saját fürdőszobát, WC-t és kamrát is épített a kivitelező.

Az épületek tetején napelemeket helyeztek el, ezek a közüzemi költségek csökkentéséhez járulnak majd hozzá. Mindezeken túl a lakások közvetlen környezete is megszépült: az udvaron parkolókat építettek, játszóeszközöket telepítettek és egy közösségi kertet is kialakítottak.

A program legfontosabb célja az volt, hogy javítsák a bérlők életkörülményeit, ezáltal is növelve társadalmi felzárkózási esélyeiket. Az ott élő családokkal szociális szakemberek is foglalkoznak majd és lesznek bűnmegelőzési, illetve fejlesztő foglalkozások is.

Címkék: bérlakások, cseri út, felújítás, gazdaság