A program a 25 és 64 év közöttiek elhelyezkedését segíti, hangzott el egy mai fórumon. Volt, aki a továbbképzéséhez kapott anyagi segítséget és voltak olyanok is, akiknek munkahelye kapott bér- és járuléktámogatást. Sokakat a vállalkozóvá válásban és a mobilitásban is segítettek. A rendelkezésre álló 12 milliárd forintból eddig 5 milliárdot használtak fel.

"Most a félidejénél tartunk a projektnek, arról számolhatunk be, hogy a 65 százalékát már a tervnek teljesítettük. 6368 embert sikerült a programon keresztül elhelyezni, illetőleg képzési támogatást byonyolítani, bértámogatást nyújtani a munkáltatók számára. Tehát azt tudjuk elmondani most a félidőnél, hogy a program eddigi végrehajtása sikeres volt." - mondta el dr. Neszményi Zsolt, Somogy megyei kormánymegbízott.

munkaerőpiac

A 2021-ig tartó programban összesen 9400 embert akarnak visszavezetni a munka világába. A program része, hogy a munkaadóknak a támogatott időszak felével megegyezően tovább kell foglalkoztatni a munkavállalókat. A lemorzsolódás elenyésző.

"A program működtetésében hatásvizsgálatokat végzünk annak érdekében, hogy a támogatás és a továbbfoglalkoztatottsági kötelezettség után mennyire tartós az ő elhelyezkedésük a munkaerőpiacon. A visszajelzésekből azt látjuk, hogy igenis van létjogosultsága a programnak. Tartós foglalkoztatást tudunk biztosítani az álláskeresők részére." - foglalta össze Pressingné Bánkuti Ágnes, a Somogy Megyei Kormányhivatal főosztályvezető-helyettese.

munkaerőpiac

Gelencsér Attila, a térség országgyűlési képviselője pedig arról beszélt, hogy a gazdaság teljesítménye, a munkahelyteremtő beruházások mellett a munkába állást segítő programok nélkül ma nem dolgozhatna 4 és fél millió ember Magyarországon.

Címkék: munkaerőpiac, fórum, program, támogatás, gazdaság