A szennai iskola felújítása részben befejeződött, most az épület bővítését szeretnék elérni a településen. Ez, és még egy tucatnyi fejlesztési elképzelés is szerepel abban a térségi csomagban, amelyet ma vett át a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

"Azok a fiatalok, akik nálunk letelepdtek már idáig is, azok otthonra leltek és szeretnénk, ha többen is otthonra lelnének. Ehhez szükségünk van telkek mérésére, telkek kialakítására, új utcák bevonására, hogy még vonzóbbá tehessük a településünket." - mondta el Salamon Gyula, Szenna polgármestere.

szennai templom skanzen borús

A Magyar Falvak Program jövöre 150 milliárd forinttal segítheti a családok letelepülését és például a települések megközelíthetőségének javítását.

"Itt hosszú távon közösségi közlekedés fejlesztéssel mindenképpen szeretnénk foglalkozni. 2019-ben már az egyéni közlekedés tekintetében jelentős fejlődést tudunk elérni, egy 50 milliárdos mellékút-fejlesztési program segítségével, amelynek köszönhetően legalább 430 kilométernyi 3-4-5 számjegyű út újul meg Magyarországon. Ezt a programot olyannyira hosszú távon kívánja fenntartani a kormány, hogy létre is hozott egy úgynevezett falusi útalapot." - számolt be Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa.

A megye polgármesterei erről is tárgyaltak egy mai konferencián, amelyen az is elhangzott: a Magyar Falvak Program egyik fő célja: megállítani a népességfogyást és az elvándorlást.

falvak

"Elképesztő népességfogyásról számolnak be, gyakran néhány év alatt, tíz év alatti lefutással akár 20-30 népességfogyás, ugye minden magára adó komoly nemzet számára fontos, hogy a vidék ápolt legyen, szép legyen, a környezet rendben legyen. Nem képzelhető el a vidék fejlesztése, a vidék fenntartása emberek nélkül." - tette hozzá Gelencsér Attila, országgyűlési képviselő.

A jövőre induló fejlesztési program a szakemberek szerint Somogy számára is számos lehetőséget jelent, márcsak a megye aprófalvas települészerkezete miatt is.

Címkék: kormány, falu, program, támogatás, gazdaság