Szita Károly a találkozón elmondta, a fejlesztések egy része már érezteti a hatását: erősödnek a helyi gazdaságok, a következő években emelkedő iparűzési adóbevételekkel számolnak. Mindezt növekvő foglalkoztatás és csökkenő munkanélküliség kíséri, ugyanakkor az építőipari kapacitások telítettsége kihívást jelent a beruházások kivitelezése során.

Fotó: PM
Fotó: PM

A pénzügyminiszter kiemelte, a 23 megyei jogú város 200 helyi beruházásának 80 százaléka már vagy tervezési, vagy kivitelezési szakaszban van. Csak 2019-ben 135 milliárd forint érkezik a megyei jogú városokhoz. A támogatás nagy hangsúlyt helyez a kulturális, sportcélú, a helyi lakosság komfortérzetét javító, oktatási, gazdaságélénkítő, egészségügyi-, és turisztikai fejlesztésekre.

Fotó: PM
Fotó: PM

A pénzügyminiszter hangsúlyozta, a nagyobb lélekszámú városok fejlesztése az ország fejlődésének, a magyar vidék népességmegtartó képességének, ezáltal a területi különbségek csökkentésének a kulcsa.

Címkék: miniszter, Varga Mihály, mjvsz, tárgyalás, Szita Károly, gazdaság