Már elkezdődött a sétálóutcai üzletek felújítása. Az egyik helyiségben a villamoshálózatot és a fűtést is rendbe teszik. Az üzeletek bérlői örömmel fogadják a fejlesztéseket.

- Nagyon vártuk, hogy felújítsák az üzletünket, mert a portál is már elég régi volt. A fűtésünk sem volt valami korszerű, és ezért elég hideg volt a boltban - tette hozzá Torma Nóra, a Sufni nevű bolt eladója.

null

Az önkormányzati tulajdonú belvárosi üzletek a több mint 180 milliárd forintos Németh István Program részeként újulnak meg.

- Mindent korszerűsítünk, ami szükséges ahhoz, hogy ez a 19 épület abba az állapotba kerüljön, ahova szívesen jön be a vevő, és ahol jól érzik magukat a kaposvári kereskedők is - tette hozzá Szita Károly, Kaposvár polgármestere.

null

Ezeken kívül a színház parkig megújulnak a közterületek is. Új parkolók épülnek a Teleki tömb déli részén és a Dózsa György utcában, a Borostyán Hotel mögött. Emellett több helyre új növényszigeteket helyeznek ki.

L. Balogh Krisztina városi főépítész azt közölte, hogy az üzletek korszerűsítésével nemcsak a vonzóbb megjelenés és a gazdaságosabb üzemeltetés a cél, hanem egy rendezettebb város- és utcakép kialakítása is.

A városmag fejlesztésére több mint 1 milliárd forintot fordít a város. Az üzletekhez tartozó 4 társasház homlokzatának felújításához pedig 50 százalékban járul hozzá az önkormányzat.

Címkék: sétálóutca, városmag, kirakat, fejlesztés, gazdaság