Megújul a szennai óvoda. A kivitelezési munkák hétfőn kezdődtek az intézményben. A beruházásra 73 és fél millió forintot költ az önkormányzat, melyből a település önrésze 14 és fél millió forint. Felújítják többek között a vizes blokkokat, szigetelik az épületet, napelemes rendszert és tornaszobát építenek. Biztonságos bejáró, parkoló is készül az óvoda és a konyha balesetmentes megközelítése érdekében.

null

Salamon Gyula polgármester elmondta: a közel 50 szennai óvodás a felújítás idején a Kultúrházban tölti napjait. A belső munkák decemberre készülnek el, akkor ismét birtokba vehetik az apróságok az óvodát.

A hétfői munkakezdésen ott volt Gelencsér Attila, a térség országgyűlési képviselője és Tardi Tamás, a megyei közgyűlés alelnöke is.

- A népesség megtartása legfontosabb feladat a falvakban. Az elmúlt évtizedeikben számos ember hagyta el a vidéki településeket. Ezt a folyamatot szeretnénk megállítani és megfordítani. Ezért érkezett Szennába is több mint fél milliárd forint az elmúlt négy évben. A fejlesztéseknek az a célja, hogy megtartsuk a szennaiakat, köztük a kisgyerekes családokat, akiknek régi vágyuk valósult meg az óvoda felújítással - mondta Gelencsér Attila.

Az óvoda felújításon kívül Szennában több egyéb fejlesztés is zajlik. A településen a szennyvíz beruházás jelenleg 40 százalékon áll, egyedi szennyvíz tisztítókat építenek ki az ingatlanoknál, melyhez az önkormányzat ingatlanonként 136 ezer forinttal járul hozzá. Így a fejlesztést igénylő 187 család önerő nélkül csatlakozhat rendszerre.

Elkezdődött az iskola felújítás is, jelenleg a nyílászárócseréket végzik, a tantermek már korábban megújultak a 28 millió forintos beruházás révén. A cél az, hogy a jelenleginél szebb, modernebb, takarékosabb iskolában tanulhassanak a diákok.

Címkék: szenna, óvoda, felújítás, gazdaság