A város egyik legrégebbi ivóvíz-vezetéke a Rákóczi tér és a Dózsa György utca környékén húzódik. A legutóbb cserélt darabok már száz évesek. A napokban a kaposvári szolgáltató ezen a környéken cseréli ki az elöregedett csöveket úgy, hogy az újat egész egyszerűen belehúzzák a régibe.

"Ez egy gördülő teljesítési terv szerinti program, ütemterv alapján újítjuk fel ezeket a vezetékeket. Jelenleg, az idei évi program szerint végezzük ezeknek a régi vezetékeknek a felújítását. Idén a száz éves vezetéteket cseréljük, de ugyanúgy a következő években, a fiatalabb, de már leromlott műszaki állapotú vezetékeknek a cseréjére is sor fog kerülni." - tájékoztatta stábunkat Boda Balázs, a KAVÍZ Kaposvári Víz- és Csatornamű Kft. vízellátási főmérnöke.

vízközmű csőcsere

A kaposvári hálózat karbantartása éves szinten kétszázötven-háromszáz millió forintba kerül.

"Kaposvár esetében a teljes vízi közhálózat meghaladja az ötszáz kilómétert, amit a cég üzemeltet és karbantart. Ennek közel a fele a víz- és fele a szennyvízhálózat, amely folyamatos megújítást, felújítást, karbantartást igényel." - mondta el Genczler István, a KAVÍZ Kaposvári Víz- és Csatornamű Kft. ügyvezetője.

Hozzátette, ennek a hálózatnak a legjelentősebb része olyan harminc-ötven éves, de akadnak benne nyolcvan-száz éves elemek is, amelyeket folyamatosan fel kell újítani, ki kell cserélni és alkalmassá kell tenni a működésre.

A KAVÍZ ugyanakkor nemcsak a csőhálózatot tartja karban, hanem természetesen a kutakat is. Kaposváron jelenleg félszáz termelő és 20 tartalék kút biztosítja a város vízellátását. Egy-egy ilyen kút vízhozama nagyjából 400 liter per perc.

Címkék: vízközmű, cső, ivóvíz, csere, Kaposvár, gazdaság