Az egyik fonyódi étteremben sokan fordulnak meg naponta, így több szorgos kéz is kell az ételek elkészítéséhez. Családi vállalkozásként működnek, de alkalmazottat is fel kellett venniük, hogy bírják a rohamot. Ez viszont további költségeket jelent a működtetésben.

- Mindenképpen kellett árat emelni a minimálbér emelés miatt. Ahogy számolgattuk olyan 8 és 10 százalék közötti emelésre került sor az idén. Úgyhogy biztos, hogy drágább lesz az idei balatomi nyár mindenki számára, de hát sajnos kellett emelni, hogy meg tudjuk tartani azt a munkaerőt, aki már régóta nálunk dolgoznak - mondta a Fapipa Vendéglő tulajdonosa, Torma Zoltán.

Néhány tíz méterrel arrébb a lángos sül. Ez az egyik legkeresettebb balatoni étel. Van ahol már ezer forint környékén mozog az ára attól függően, hogy milyen feltéttel kéri azt a vendég. Itt azonban nem jelentős az áremelkedés.

- Az idén azért egy picit emeltünk az árakon, de nem kell megijedni a turistáknak, mert 30-40 forintos emelkedés volt a lángosok árában, úgyhogy szerintem ez igazán kigazdálkodható mindenkinek - árulta el Börcsök Tibor.

A munkaerőhiány és a béremelési kényszer mellett az anyagköltségek növekedése is tényező az áremelkedésben. Azonban a vállalkozások próbálják kordában tartani az árakat.

- Nyilvánvaló, hogy egy-két dolognak emelkedik az ára az infláció mértékében, ez nem jelenti azt, hogy mélyen a pénztárcába kéne nyúlni. Az az igazság, hogy igyekszik mendenki árbarát politikát folytatni, hogy a vendégek minél hosszabb időt tudjanak eltölteni a Balatonnál. Én azt hiszem, hogy a szálláshelyek és az étkezési lehetőségek tekintetében is lényegesen olcsóbbak vagyunk a tengerparti lehetőségeknél - szögezte le a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetségének megyei elnöke, Makkos Péter.

Makkos Péter hozzátette, a korábbi hús, hal és egyéb áfacsökkentés nem jelentett automatikus árcsökkenést, mert tapasztalatuk szerint előtte egy burkolt áremelés történt ezeknél az alapanyagoknál.

Címkék: drágul, szezon, balaton, gazdaság