Kovács Máté a napokban kereste fel diákmunka közvetítőjét, hogy biztosan legyen állása a nyáron. Tavaly is dolgozott már, most a Virágfürdőben szeretné kipróbálni magát. 

- Ez egy nagyon jó lehetőség, hogy nyáron elfoglaljam magam. Na meg hoz egy kis plusz pénzt is nekem - tette hozzá a fiatal.

A legnagyobb dömping május végén, illetve júniusban van a közvetítőknél. Ilyenkor minden diák egyszerre próbál munkát keresni. A körültekintőbbek azonban már most jelentkeznek, így biztosan el tud majd helyezkedni.

A legtöbben az úszómesterin kívül a recepciós, a pénztáros és a konyhai kisegítői állásokat keresik. A közvetítő cégek idén különösen nagy figyelmet fordítanak a balatoni munkákra, hiszen ott a legkeresettebbek a diákok. 

- A csapból is az folyik, hogy munkaerő hiány van, ez hatványozottan igaz egy szezonálisan működő büfére, szállodára, kempingre, nekik nagyon nehéz nekik arra a 2-3 hónapra munkaerőt találni, és erre egy kiváló megoldás a diákmunka, hiszen a diákok pont abban az időszakban érnek rá - mondta kérdésünkre Dakó Roland, a Meló Diák régióvezetője.

Egy diákmunkás átlagosan 500 és 1200 forint közötti bruttó órabért kereshet a nyáron, beosztásától és a munka jellegétől függően.

Címkék: közvetítő, diákmunka, május, nyár, gazdaság