A Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. közel 7 ezer dolgozó béradatai alapján készített elemzése és a BDO Magyarország tanácsadó vállalat közös közleménye szerint a növekedés a betanított munkásoknál 8 százalék, a szakmunkásoknál pedig 13 százalék körül alakult. A fizikai dolgozóknál a szakmunkások átlagos órabére elérte az ezer forintot, a betanított munkát végzők pedig 924 forintos átlagos órabérre számíthattak - olvasható az MTI-n.

A régiók szerint jelentős az eltérés a bérek között: míg például Dél-Dunántúlon, illetve Észak-Magyarországon 900-950 forint között alakul egy szakmunkás átlagos órabérre, addig Közép-Magyarországon és a főváros környékén már az 1200 forinthoz közelít.

vállalkozás szabó fogaskerék

Hujber Tibor, a Trenkwalder ügyvezető igazgatója elmondta, hogy tavaly még a mostaninál is nagyobb volt a munkabérek növekedése. Viszont az akkori 14 százalékos emelkedésben szerepet játszott a mininálbér 12 százalékos emelkedése, míg idén csak 8 százalékkal lett több a minimálbér. Az ügyvezető hozzátette, hogy jelentős tartalékai vannak még a további órabér-emeléseknek, amit az is jelez, hogy a versenyszférában zajló bértárgyalások jellemzően kétszámjegyű bérnövekedést vetítenek előre.

A felsőbb kategóriákban továbbra is jóval kisebb mértékű béremelkedés tapasztalható: a BDO Magyarország több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú belföldi vállalat mintegy 500 középvezetője esetében vizsgálta meg a fizetéseket.

A BDO felmérése szerint az 500 és 800 ezer forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottaknál a béremelkedés mértéke 2017 első negyedévéhez képest átlagosan 4,5 százalék volt, ami azt mutatja, hogy ebben a kategóriában továbbra sem gyorsult fel jelentősen a bérek emelkedése. Tavaly ilyenkor ez a mérték 3,7 százalék volt - jelezték.

Címkék: fizikai munka, szakmunkás, növekedés, béremelés, gazdaság