Demján Sándor a Gránit Pólus Csoport alapító elnöke, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége ügyvezető elnöke, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke volt.

Demján Sándor 1943. május 14-én született Börvelyen. Szakmai karrierjét 1965-ben, a Fejér Megyei ÁFÉSZ-nél kezdte. Pályája során számos cég létrehozásánál bábáskodott: 1973-ban ő indította a Skála áruházláncot, 1986-ban megalapította a Magyar Hitelbankot. Nevéhez fűződik a Gránit Pólus Csoport, a Gránit Bank, a TriGránit Csoport megalapítása.

Nagyvállalkozóként feladatának tekintette a kultúra támogatását, 2003-ban létrehozta a Prima Primissima Díjat. 

Budapest városfejlesztésében betöltött kiemelkedő munkásságáért 2003 óta Budapest Díszpolgára.

A hazai kultúráért, valamint a rászorulók felkarolásának érdekében végzett munkájának eredményeként az Emberi Méltóságért kitüntetésben részesült. 2013-ban megkapta a Magyar Érdemrend nagykeresztjét.

Demján Sándort március 26-án, hétfőn érte a halál, temetésével kapcsolatban később intézkednek.

Címkék: gránit pólus csoport, demján sándor, halál, gazdaság