A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden azt közölte, januárban 10,4 százalékkal nőtt az idegenforgalom, a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 7,6, a belföldi vendégek által eltöltötteké 13,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója, Guller Zoltán az adatok kapcsán kiemelte: Budapesten több mint 25 százalékkal emelkedett a belföldi turisták száma, és a Balatonnál is 22 százalék feletti növekedést mértek. Ez utóbbi azért is fontos, mert céljaik között szerepelt, hogy a hazai és a külföldi vendégek is felismerjék, a Balaton nem csak július-augusztusban nyújt élményeket, hanem télen is. A januári bővülés minden tekintetben meglepetést hozott, erre nem számítottak.

Tavaly minden idők legjobb turisztikai szezonját zárta az ágazat, 12 millió turista 30 millió vendégéjszakát töltött el az országban. Az is látszik, hogy a nyugat-európai turisták újra felfedezik Magyarországot: januárban 10 százalék feletti volt a német turisták számának növekedése, és 30 százalékkal nőtt a franciáké - fejtette ki Guller Zoltán, aki szerint a 2018-as év újabb rekordot fog hozni az ágazatban, az eddigi adatok alapján a 10 százalékos növekedést elérhetőnek nevezte.

Címkék: vendég, szálloda, idegenforgalom, turizmus, gazdaság