Legutóbb 2011-ben egy kukoricásban találtak kincset a szakemberek a föld mélyén Vízváron. Az egyik családi ház hátsókertjében, majdhogynem a falu központjában leltek olajra a kutatások során. Akkor az ingatlan tulajdonosa azt mondta, meglepő volt a kert végi felfedezés.

 Azóta eltelt jónéhény év. 2011 végén végén állítottak fel fúrótornyokat a lelőhelyen. A szakemberek heteken át napi 24 órában fúrták a talajt míg végül több mint két kilométer mélyre jutottak. Gázt és olajat találtak nagy mennyiségben.

A kútra felszerelték a különböző csatlakozó csonkokat és a nyomásmérő órákat. Innen egy másfél kilométerre pedig több csővezetéket hordtak össsze, amiken keresztül elszállítják a föld kincsét. A kitermelés lehetőséget teremt a falu fejlődésére.

A négy darab vízvári kút az ország termelésének 4-5 százalékát biztosíthatja.
A négy darab vízvári kút az ország termelésének 4-5 százalékát biztosíthatja.

- A közeli és távoli települések, ahol valamilyen olaj és gázkitermelés folyik, hogy mondjam, picit szebben néznek ki, mint a miénk. Itt a Dráva mellett, határmenti településként, elmaradott térségként úgy gondolom, hogy azok az adóforintok, melyek talán pluszba jönnek ebből a beruházásból, jót tesznek a falunak és az útjainknak. Az intézményeinket is talán fel tudjuk újítani - árulta el Vízvár polgármestere, Kozma László.

A kitermelt gázt végül ide a babócsai gázátadó állomásra szállítják a kiépített csővezetéken keresztül. Innen jut majd el a végfelhasználókhoz a háztartásokba. A MOL számításai szerint a négy vízvári kút naponta 200 ezer köbméter gázt adhat. Ez a hazai össztermelés 4-5 százalékát bíztosíthatja.

Címkék: vízvár, olaj, gáz, gazdaság