Egy zuhanytálcába folyik Babócsa kincse, majd egy csővezetéken keresztül távozik is egy közeli patakba. Tíz éve már, hogy a Rinyába ömlik az itteni termálvíz kihasználatlanul. Évtizedeken át jó szolgálatot tett a községnek.

Szerették a helyiek és a környékbeliek, de a külföldiek is szívesen megmártóztak a reumás panaszokra is jó vízben.

- Jöttek Horvátországból, Németországból, Ausztriából, Hollandiából. Volt, aki a fürdő miatt vett házat a környéken. Azóta sajnos a település életében egy törés történt, amelyet azóta sem tudott kiheverni - mondta ottjártunkkor Péter István, Babócsa polgármestere.

null

A töltő-ürítő rendszerről a vízforgatásra átállás 40-45 millió forintjába került volna az önkormányzatnak, de nem volt erre pénzük. Így 2008-ban be kellett zárniuk a fürdőt, így az emiatt idelátogatók is elmaradatak.

A polgármester titkon azt reméli, hogy mivel a település nemrég nyert egymilliárd forintot az iskola felújítására, lesz mód arra is, hogy az itt tanuló mintegy 500 gyerek úszásoktatását a megújult fürdőjükben tudják megoldani.

2004-ben Nagybajomban egy 600 millió forintos beruházás révén a régi fürdő medence mellé egy wellnes központot hoztak létre a tulajdonosok.

Terveik között egy 200 lakóházas villapark és egy 300 szobás termálhotel is szerepelt. Azonban indulás után alig több mint egy évvel gazdasági okok miatt bezárt a létesítmény. A településnek viszont szüksége lenne a működésére.

- A nagybajomi fürdőnek óriási az értéke. A 61-es út miatt több ezer autós látja nap mint nap, tehát saját magát reklámozná - tette hozzá Czeferner Józsefné.

Nagybajom polgármestere elmondta, bizakodó ugyan, ám mivel a tulajdonosok ezer kilométerekre vannak innen, így nehéz a jó gazda szemével működtetniük a létesítményeket.

Címkék: termálvíz, babócsa, nagybajom, fürdő, somogy megye, gazdaság