Szita Károly ezúttal is a Kaposvár Polgáraiért Egyesület rendezésében tartotta meg polgármesteri évértékelőjét a Szivárvány Kultúrpalotában. A csütörtöki találkozón a városvezető köszönetet mondott a kaposváriaknak, s hangsúlyozta: a Németh István Program célja az, hogy a város polgárai jobban élhessenek.

"Egy olyan programba vágtunk bele, amely életünk szinte minden területén érezteti hatását, mégpedig az Önök által meghatározott legfontosabb közös értékek mentén. Ilyen érték a munka, az otthon, a család, az egészség, a rend, a biztonság" - mondta a jelenlévőknek Szita Károly. Kaposvár polgármestere köszönetet mondott mindazoknak, akik kemény munkával nem csak önmaguk és családjuk boldogulásáért dolgoztak, hanem Kaposvár erősödéséért is.

"Erős város lettünk, hisz az elmúlt két évtizedben nem volt olyan alacsony a munkanélküliek száma, mint ma, nulla a város adóssága, növekszik Kaposvár vagyona és erősödik a helyi gazdaság" - fogalmazott a város vezetője. Szita Károly emlékeztetett: a kaposváriak negyedszázada kezdték meg közös városépítő munkájukat. Az akkor született gyermekek ma már felnőtt kaposváriak. Szemtanúi, részesei és szimbólumai is egy korszaknak, amelynek során álmos kisvárosból élhető európai várossá vált Kaposvár.

"A kaposváriak átlépték saját árnyékukat, elhitték, hogy sikerülhet olyan várost építeniük, amely a felmenőik által letett alapokon egy új szebb korszakot nyit meg mindannyiuk előtt. Egy esztendeje pedig belevágtak Kaposvár történetének eddigi legnagyobb fejlesztési programjába, a Németh István Programba."

"Jelentős beruházásokat kezdtünk meg a gazdaságban, az egészségügyben, s programunk érinti a kultúrát, az oktatást és a sportot is. Nagyot lépünk előre a közlekedés terén mind városon belül, mind azon kívül. Tovább csökkentjük energiafüggőségünket, igazi zöld és okos várost építünk. Mindezt azért, hogy jobban élhessünk. A vágyott jövőhöz nyugodt és kiszámítható mindennapokra van szükség. Ez most veszélyben van, hiszen a migráció révén minden megváltozhat városunk és egész hazánk életében. A magunk, s még inkább az utánunk jövő nemzedék elvárása az, hogy Magyarország és Európa az legyen, ami volt: népeit, nemzeteit tiszteletben tartó, hagyományait őrző és ápoló, kultúrájának értékeit megóvni képes, a családra alapító kontinens - hangsúlyozta Kaposvár polgármestere. - Mi kaposváriak az építkezésekre, a fejlesztésekre, a személyes és közösségi gyarapodásra kívánunk koncentrálni. Ehhez pedig biztonság kell. Épp ezért a 2018-as esztendő biztonságot és békességet kell hozzon. Biztonságot és békességet, hogy mindazt végre tudjuk hajtani, amit elterveztünk."

Az évértékelőn a maguk területén szaktekintélynek számító előadók is felszólaltak. Pálca Levente, a Videoton Elektro-PLAST Kft. ügyvezető igazgatója a 67-es gyorsút jelentőségéről, Kovács Katalin környezetfejlesztési igazgató az okos városról, illetve a városüzemeltetésben egyre jelentősebb szerepet kapó intelligens megoldásokról, L. Balogh Krisztina városi főépítész a kórház egykori déli tömbjének átalakításáról, Patak Norbert, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. projektiroda-vezetője pedig a Kaposvári Közlekedési Központról beszélt.

Címkék: Németh István Program, évértékelő, Szita Károly, Kaposvár, gazdaság