Sokan kíváncsiak a Balaton téli arcára. A tónál nemcsak nyáron, hanem a szezonon kívül is számos lehetőséggel és programmal várják az érdeklődőket.

- Több mint 300 milliárd pályázati forrás jut a balatoni régió fejlesztésére - mondta el a Balatoni Turizmus Szövetség tisztújító közgyűlésen Hoffmann Henrik, akit ismét megválasztottak a szervezet elnökének.

A szakember hozzátette: a jövőben is azon fognak dolgozni, hogy a balatoni régiót népszerűsítsék.

null

2018 a kormány szerint a családok éve lesz. A térségi idegenforgalmi szakemberek azt mondják: ez a megállapítás a Balatonra is igaz.

- Folytatva a Nyitott Balaton programsorozatunkat, az elemek között kiemelt jelentőséget fordítunk a családbarát Balatonra, amely programokban, eseményekben és szolgáltatásokban is fontos lenne, hogy megjelenjen. Nem csak a kisgyermekes családokra, hanem a kamaszokra is gondolunk - tette hozzá Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke.

A közgyűlésen a tó körüli kerékpáros fejlesztésekről is szó esett. Így arról is, hogy a nyugat-európai bicikliutak elérték Fertőd környékét, ahonnan már két keréken is könnyebben megközelíthető a Balaton.

Címkék: Balatoni Turizmus Szövetség, családok éve, 2018, balaton, gazdaság