Pintér Jánosék az építkezéshez igénybe vették a Csok+10-et és az önkormányzat lakáscélú helyi támogatását. A 140 négyzetméter alapterületű épületben 3 gyermeknek is bőven lesz hely.

- Igazából, amikor belevágtunk ebbe az építkezésbe, akkor alul mértük a költségeket és egy nagyon jó lehetőség volt, hogy az önkormányzat által kapott támogatással kiegészítsük a költségvetést. Gyakorlatilag a tetőnk befejezéséhez egy hatalmas segítséget nyújtott az, hogy ilyen lehetőségek elérhetőek Kaposváron - mondta Pintér János.

Az önkormányzattól 1 millió forint vissza nem térítendő támogatást és 1 millió forint kamatmentes kölcsönt kaptak. Rajtuk kívül még 21-en jutottak otthonteremtési, családbővítési támogatáshoz, csaknem 30 millió forint értékben. Kaposvár kiemelt figyelmet fordít azokra a szociálisan rászorulókra, akik otthont szeretnének teremteni. Évről évre egyre többen veszik ezt igénybe.

- 2017-ben kibővült annyiban, hogy már ezek a házaspárok igényelhetik a lakás bővítéséhez, cseréjéhez is. És ugyanúgy megmaradt az önkormányzati pénzeszközökre kialakított telekvásárláshoz is a helyi támogatás igényelhetősége - tájékoztatott Kaposvári Önkormányzat Szociális Iroda vezetője, Soványné Varga Anita.

Idén az országos jogszabályoknak megfelelően átalakították a helyi támogatás rendszerét, így a meglévő és a vállalt gyermeklétszám tekintetében megmelték a helyi támogatás összegét. A vissza nem térítendő és a kamatmentes kölcsön együttes összege lakásépítés esetén: 2 millió forint, új lakás vásárlásakor 1 millió, telekvásárlásnál pedig 800 ezer forint. A jogusultság egy főre jutó jövedelemhatára 142 és fél forint, a Csok-ot igénybevevők esetén pedig csaknem 200 ezer forint.

Címkék: lakhatás, pályázat, támogatás, gazdaság, kaposvár