Mintegy 20 ezer kaposvári veszi igénybe a távhőszolgáltatást a somogyi megyeszékhelyen. A kaposvári önkormányzati cég idén is a tavalyi árakon szolgáltat. A hőkozpontban hamarosan egy 3,5 milliárd forintos fejlesztés valósul meg és újabb fogyasztókat is rákapcsolnak a távhő rendszerre.

- Az egyik projektünk egy energiahatékonyságot növelő és új fogyasztók bekapcsolását segítő, a másik egy biomassza fűtőmű építése és beintegrálása a kaposvári távhőrendszerbe - tette hozzá Vida Zotmund Alpár, a Kaposvári Önkormányzati Vagyonkezelő és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója.

Nem emelkedik a megyeszékhelyen a lakossági vízdíj sem. 2013-ban volt egy jelentősebb árcsökkenés, azóta is ugyanennyit fizetnek a fogyasztók a vízért. A lakossági szemétdíjak sem változnak Kaposváron.

null

- A szolgáltatás színvonalát megőrízzük idén is, továbbá próbálunk ezen javítani. A Nemzeti Hulladékgazdálkodási és Koordináló Vagyonkezelő Zrt. az előző évekhez hasonlóan rezsicsökkentett díjakat fog a lakosságnak számlázni - mondta Szilágyi Ádám, a Kaposvári Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetője.

A temetkezési költségek sem nőnek 2018-ban. Egyedül a helyijáratos buszok jegy-, illetve bérletárai emelkedtek január elsejével Kaposváron, mindössze 2,5 százalékkal.

Címkék: közüzemi díjak, vízdíj, távhő, busz, kaposvár, gazdaság