Mérföldkövéhez érkezett az évszázad kaposvári beruházási programja. Ma délelőtt átadták ugyanis a közel 400 millió forintos Raktár utcai fejlesztéseket. 200 millió forintból pedig a Videoton ipari park infrastruktúrája újult meg. A most befejezett munkákat a vállalkozók igényei alapján álltak össze.

- Az elmúlt esztendőkben nagyon sok vállalkozó megkeresett bennünket azzal, hogy polgármester úr az nem járja, hogy nem folyik el a csapadékvíz, mert rossz, nincs megfelelő járdánk, nincs megfelelő út, nincs megfelelő közvilágításunk, nincs buszöböl, ahová a dolgozók kényelmesen el tudjanak járni és még sorolhatnám Ekkor döntöttünk úgy, hogy a versenyképességük növelése érdekében jelentős infrastruktúra-fejlesztéseket hajtunk végre - mondta a pénteki átadón Szita Károly, Kaposvár polgármestere.

null

A Németh István Program keretében így a többi között megújult az érintett iparterületek csapadékvíz-elvezető rendszere, közvilágítása, az ottani utak, járdák és parkolók.

Több helyre telepítettek buszmegállót, illetve közlekedési táblákat is. Mindezt úgy, hogy az építkezéseket szinte észre sem vették a vállalkozások.

- Kellemesen csalódtam, úgyhogy köszönöm szépen; kisebb-nagyobb kellemetlenségek, amik ugye az építkezéssel jártak, nyilván voltak, de abszolút úgy lett megoldva az egész építkezés, hogy a vevőink továbbra is el tudtak minket érni, ebből kifolyólag semminemű problémánk nem volt - válaszolta Gerhát Györgyi, a Mega-Papír 2004 Kft. ügyvezetője.

A kaposvári iparterületek fejlesztése mellett a város vállalkozásainak versenyképességét növeli az is, hogy hamarosan gyorsforgalmi út lesz a 67-es. Ráadásul a befektetők számára ma már nemcsak az ipari parkok infrastruktúrája fontos, hanem a települési környezet is, amelynek fejlesztését a Németh István Program több fejezete is célozza.

Címkék: raktár utca, németh istván program, gazdaság, kaposvár