Kézről kézre adták a süllővel teli kosarakat, majd a 6 fokos vízbe engedték a halakat. Így telepítették tegnap a tóba a magyar horgászok egyik legkedveltebb halát. A süllő húsa szálkamentes és ízletes, a tóban pedig hatalmas példányok is élnek. Siófoknál másfél tonna egynyaras ragadozó került a Balatonba.

- Ez egy jelentős tétel. Az év során 6 tonnányit telepítünk be. Ebből már 3,7 tonna bekerült. Ha ezzel készen vagyunk, még egy 8-9 tonnnyit fogunk betelepítnei a következő hetekben és akkor végzünk idénre a telepítéssel - válaszolta Nagy Gábor, a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. horgászati ágatazvezetője.

A legjelentősebb horgászhal ugyanakkor országszerte a ponty. Ebből 300 tonnát engednek idén a Balatonba. Ezen kívül folytatódik a tó őshonos halának, a mennyhalnak a visszatelepítése és balinból is egyre több kerül a tóba.

null

A változatos állomány miatt is a Balaton egyre népszerűbb a horgászturisták körében.

- A vendéghorgászok száma évről-évre nő. Van egy nagyon stabil, fix helyi horgász táborunk és folyamatosan érkeznek ide új arcok is - tette hozzá Havranek Mihály, a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. horgászati igazgatója.

A külföldi horgászok körében is egyre népszerűbb a Balaton. Sokan pont ősszel érkeznek a tóhoz, ilyenkor kezdődik ugyanis az igazi ragadozó halas horgászati szezon.

Címkék: süllő, haltelepítés, balaton, gazdaság