Átlagosan 360 forintért lehetett tankolni pénteken egy liter üzemanyagot a benzinkúton. Az autósok még ezt is sokallták, a 400 forintos benzinár azonban többeket felháborítana. Aki sokat autózik, annak havonta jelentős többletköltséget jelentene ekkora áremelés.

Vannak akik azt mondják: ha emelkedik a benzinár, azt nemcsak az autósok fogják érezni, hiszen mindennek nőhet az ára.

Míg május végén az OPEC azaz a Kőolajexportáló Országok Szervezete úgy döntött, hogy 50 dollárban határozza meg az olaj hordónkénti árát, mostanra úgy tűnik ez nem tartható és jelentős emelés lesz.

- Az OPEC országok részéről van egy olyan hajlandóság, hogy továbbra is tartanák az olajkitermelés visszafogást. Ez a megállapodás idén év elejétől indult. És a terveik szerint jövő márciusig maradna. Ha kevesebb olajat termelnek ki, akkor nyílván a kínálat is kevesebb lesz. És ez egyértelműen felhajtja a nemzetközi kőolajárakat - foglalta össze a holtankoljak.hu tulajdonosa, Szalayné Bujdos Eszter.

Az elmúlt két hétben egyébként az üzemanyagok ára átlagosan 18 forinttal emelkedett. A szakember szerint azonban rövidtávon nem kell arra számítani, hogy eléri a 450 forintot, mint 2012 nyarán.

Címkék: drágulás, gázolaj, benzin, gazdaság