Egyre többen horgásznak a Balatonnál, ahol jövőre sem nő a horgászjegyek ára - hangzott el a IV. Balatoni Horgászkonferencián pénteken Balatonfüreden. Szári Zsolt a konferenciát szervező Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) vezérigazgatója ismertette: az idén közel 80 ezer horgász látogatott a Balatonra. A horgászok száma az elmúlt 5-6 év alatt megduplázódott, az idén októberig pedig 7 százalékkal nőtt a tavalyihoz képest.

A BHN éves költségvetésének mintegy 90 százaléka, közel 700 millió forint bevétel származik területi engedélyek értékesítéséből. A vezérigazgató közölte: kezdeményezik, hogy a területi jegyek áfája 27-ről 5 százalékra csökkenhessen a jövőben. Elmondása szerint a part menti horgászhelyek gyakorlatilag beteltek, ezért célszerű lenne csónakkikötőket építeni.

A halgazdálkodási társaság 100 millió forint támogatást kapott egy jövő év közepére elkészülő halrács kialakítására az egyik övcsatornán, ami megakadályozza idegenhonos halfajok Balatonba jutását, és az időszakonként felúszó balatoni halak tömeges orvhalászatát, továbbá lehetőséget teremt angolnabefogásra - ismertette a vezérigazgató. Beszámolt arról is, hogy várhatóan jövő nyár végére elkészül a keszthelyi horgászcentrum, amely az agártárca 200 millió forintos támogatásából és a BHN 100 millió forintos önerejéből valósul meg. 

Dérer István, a MOHOSZ alelnöke elmondta, hogy jelenleg a magyarországi horgásztársadalom 421 ezer fős, az elmúlt egy év alatt 11 százalékkal gyarapodott. Minden ötödik horgász érdekelt a balatoni lehetőségekben, és a régió számára is előnyös lehet, hogy a horgászturizmusban 8-9 hónapos a szezon - fűzte hozzá. 

Tájékoztatott arról is, hogy tárgyalásokat kezdeményeztek a Balaton Fejlesztési Tanáccsal a horgászhelyek bővítésének lehetőségeiről.

A konferencián horgászok kezdeményezték, hogy hosszabbítsák meg a balatoni viharjelző szolgálat működését pár hónappal, legalább a süllőszezon végéig. A BHN vezérigazgatója közölte, tárgyalást kezdeményez a meteorológiai szolgálattal a felvetésről, amit támogatandónak tart.

Címkék: ár, horgász, Balaton, gazdaság