Császárné Csonka Tímea már régóta szeretett volna jogosítványt szerezni. Főleg azért, hogy megkönnyítése a mindennapos közlekedését.

- Leginkább a gyerekek miatt szeretnék vezetői engedélyt. A férjemnek is van, így régóta tervezzük, hogy én is megszerzem - tette hozzá a fiatal nő.

Az oktatók szerint a nyáron kifejezetten megugrott az autós iskolákba jelentkezők száma. Olyan is előfordult, hogy az elméleti vizsgák után majdnem másfél hónapot kellett várniuk a gyakorlati órák megkezdésére.

Az utóbbi 10 évben ugyanis jelentősen csökkent az autós oktatók száma.

- Meglátszik, hogy a gazdaság is feljlődik, mert körülbelül 3-4 éve nincs űr az oktatásban, ami azt jelenti, hogy régebben január-február-márciusban kevesebb tanuló volt, most nincs ilyen. Majdnem minden egyes hónapban a tanfolyam tele van, a tentermünk tele van és nem csak nálunk jellemző ez, hanem országosan is - válaszolta Böröczi Csaba, a Citrom Autósiskola oktatója.

null

A kormány tervei szerint jövőre a diákok térítésmentesen tehetik majd le az első KRESZ-vizsgát és ingyenes lesz az első jogosítvány kiállítása is.

Továbbra is fizetni kell viszont az orvosi alkalmassági és az egészségügyi vizsgáért, valamint a gyakorlati órákért és a forgalmi vizsgáért is.

Már az idei évtől módosultak ugyanakkor a jogosítványok cseréjére vonatkozó jogszabályok. Aki például most újítja meg vezetői engedélyét, annak a dokumentum lejárati dátuma meg fog egyezni a születési dátumával.

- Ennek értelmében főszabály szerint amit most már figyelembe kell vennünk az azon időtartam, amely az orvosi alkalmassági vizsgálat eredményeképpen kerül meghatározásra és ezen időtartamon belül nekünk most már azt az időszakot kell figyelnünk, amely az ügyfél születési napját illetve hónapját jelenti - válaszolta Dr. Kovács Kornélia, a Somogy Megyei Kormányhivatal osztályvezetője.

Ezt a változást a legtöbben örömmel fogadják, hiszen a lejárat dátum így mindenkinek könnyen megjegyezhető.

Címkék: hiány, vizsga, oktató, szabályok, ingyenes, jogosítvány, gazdaság