Tucatnyi fajtakísérletet tekinthettek meg az érdeklődők ma Dalmandon. A helyi mezőgazdasági vállalkozás csaknem 400 hektáron foglalkozik ezzel a növénnyel és több mint 25 éve a kaposvári cukorgyár egyik partnere.

- A beszállítás elején vagyunk, még nem fejeztük be, úgy néz ki jó lesz a termés és a cukorfok is. Nem szeretnék számokba bocsájtkozni, de 70 tonna körül várható - mondta Börcsök Zoltán, a Róna Kft. ügyvezetője.

Október elsejétől eltörölték az 1968 óta érvényben lévő európai cukorkvótát. Vagyis, minden állam annyi cukrot állít elő, amennyit csak akar, illetve amennyit tud. Borbély Ákos, a kaposvári cukorgyár termeltetési igazgatója a szakmai konferencián elmondta: az elmúlt 10 évben 50 millió eurós fejlesztéseket hajtottak végre az üzemben. Céljuk, hogy minél több terméket tudjanak előállítani a korlátozás megszüntetése után.

- Azt látjuk, hogy a 2017-es évben jó termés lesz Európában. Azt, hogy hogyan hat ez a cukorárakra jelenleg nem lehet megjósolni, de a verseny éleződni fog, mi magabiztosan állunk a versenyhez, versenyképességünk jó és a jövő évben is legalább ekkora területen szeretnénk cukorrépát termeltetni, mint az idei évben, a feldolgozási képességienk Európa szinten versenyképesek - válaszolta Dr. Borbély Ákos, a Magyar Cukor Zrt. termeltetési igazgatója.

2020-ig a Közös Agrárpolitika többlettámogatást biztosít a cukorrépatermelőknek. Emellett az agrártárca is azon dolgozik, hogy a hazai termelőket és a feldolgozást segítsék.

- A cukorrépa termelők jövedelmezőségét tudjuk segíteni azzal, hogy van a területalapú támogatás, aminek két pillére van: az alaptámogatás és a zöldítés, illetve tagállami hatáskörben mi úgy döntöttük az uniós szabályokon belül, hogy termeléshez kötött támogatást is biztosítunk minden évben a cukorrépa termelőknek - tette hozzá Czerván György, agrárgazdaságért felelős államtitkár.

Így a cukorrépatermelők hektáronként 150 ezer forint támogatást kapnak. A konferencián modernizálás és az öntözés fontosságára is felhívták a figyelmet. Magyarországon jelenleg 17 ezer hektárnyi területen termesztik a növényt, míg a korábbi évtizedekben a 100 ezer hektárt is elérte az érintett területek nagysága.

Címkék: dalmand, kvóta, cukor, konferencia, gazdaság