Hegyi Róbert évek óta motorozik. Számára nagyon fontos, hogy a papírjai rendben legyenek. Szerinte minden közlekedőtől elvárható, hogy megkösse a kötelező biztosítást.

- Nemcsak a mi biztonságunk miatt fontos, hanem más biztonsága miatt is. Akár mi is okozhatunk balesetet. És természetesen ilyenkor a kötelező biztosítás a károsultnak fizet. Az nekünk lényeges dolog. A Széles Út Egyesület berkein belül nem tűrnénk meg azt, hogy ne legyen kötelező biztosítás - mondta a Széles Út Egyesület szervezője, Hegyi Róbert.

A biztosítótársaságok szerint viszont még mindig kevés segédmotorra kötnek biztosítást, pedig már 3-10 ezer forinttól meg lehet ezt tenni egy évre, az alvázsszám alapján.

- Vannak akik kevés ideig használják és párszor ülnek a motorra, ezért úgy gondolják, hogy nem kötnek biztosítást. De ha a rendőr elkapja őket, akkor megbünteti őket - mondta a Somogy Bróker Biztosítási Alkusz Kft. ügyvezetője, Tobak Ferenc.

Rendőri igazoltatás során a kötelező hiánya miatt akár 50 ezer forintnyi bírságot is kaphat a motoros.

- Helyszíni bírságra van lehetőség, ami 5 és 50 ezer forint között lehetséges. Vagy szabálysértési eljárást kezdeményezünk az elkövetővel szemben. Ha már volt közlekedési szabálysértése - foglalta össze a Kaposvári Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője, Varga Zoltán.

A Független Biztosítási Alkuszok Szövetségének becslése alapján jelenleg több mint félmillió robogóval közlekednek az országban, ezeknek azonban csupán mintegy 55 százalékára kötöttek már kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást.

Címkék: biztosítás, kötelező, motor, gazdaság