A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV) 2,2 milliárd forintot takarított meg tavaly és idén hatékonyságnövelő programjának köszönhetően - tájékoztatta a társaság az MTI-t kedden.

A 6 megye 382 településén több mint 800 ezer ember ivóvízellátását, 200 településen mintegy 570 ezer ember szennyvízének elvezetését és tisztítását is biztosító, siófoki központú, állami többségi tulajdonú vállalat közleményében azt írta: a tudatos gazdálkodással 2016-ban 1 milliárd, idén 1,2 milliárd forintot sikerült spórolnia.

Kitértek rá, a H2O elnevezésű program keretében a korábban kiszervezett tevékenységeket teljesen vagy részben visszaszervezték, a hibaelhárítást, a karbantartást és a villanyszerelést is saját eszközökkel és belső erőforrással látják el. Mindez hozzájárul a munkaerő megtartásához is.

A szervezeti struktúra átalakításával felszámolták a párhuzamosságokat, felülvizsgálták az energetikai rendszert, szennyvíztelepeket korszerűsítettek, optimalizálták az ivóvíz-szivattyúk alkalmazását, csökkentették a gépjárműparkot, a szennyvíziszapot pedig nem szállítják, az az agráriumban hasznosul - közölték.

Jelezték, 2017 elején további költséghatékonyságot növelő programokat indítottak. Havi helyett féléves gyakorisággal olvassák le a nem lakossági fogyasztók vízóráit, a részszámlás ügyfeleknél kéthavi számlázást vezettek be.

A kintlévőségek kezelésére és az illegális csapadékvíz-bevezetések felderítésére 2017-től a korábbinál nagyobb hangsúlyt fektet a társaság, amely új vállalati stratégiát készít a belső és külső kihívások, környezeti változások figyelembe vétele mellett - olvasható a közleményben.

Címkék: javulás, drv, gazdálkodás, gazdaság