Több borra és kiváló évjáratra számítanak idén a borászok, jelentette ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára. Brazsil Dávid elmondta, ebben az évben nem voltak a szőlőtermést veszélyeztető nagy járványok, a téli és a tavaszi fagykár pedig csak kisebb visszaesést jelentett a termésmennyiségben.

Ha a nyár vége és az ősz eleje is kedvezően alakul, akkor a must mennyisége és minősége alapján kedvező évjáratra lehet számítani. Számításaik szerint a tavalyinál 5-10 százalékkal több, 3 millió hektoliter feletti bormennyiség lehet.

A rendkívüli hőség miatt már néhány héttel korábban kezdődött idén a szüret a Dél-Balatoni Borvidéken, mint rendesen. A Varga Pincészet a Csabagyöngyéből készülő első magyarországi és európai újbort várhatóan augusztus utolsó hetében palackozza, vagyis az idei első bort már ebben a hónapban megkóstolható lesz.

Címkék: szőlő, évjárat, bor, termés, Balaton, gazdaság