Ma is sokan méhészkednek Niklán. Természetesen emellett is számos örökséget hagyott az utókorra Berzsenyi Dániel. A niklai remete egykori kúriájában kéziratai mellett számos használati tárgya is megtalálható. 

- Teljesen eredeti állapotában látogatható a vendégek számára. A látogatottságról érdemes tudni, évente 5 ezer vendég jön, családok, iskolák, kedvelt úticélja - mondta Komóczi Roland, a Berzsenyi Emlékház vezetője.

A másik Berzsenyi Kúriában pedig korábban a kultúrház üzemelt. Most üres, de hamarosan új funkciót kap. 

- Ez félkész állapotú, a háború után be se tudták fejezni. A tervek szerint ennek kúria jellege megmarad, hiszen erre kaptunk a turisztikai pályázaton 150 millió forintot  - tette hozzá Dr. Fülöpné Kesztyüs Ágota, Nikla  polgármestere.

A tervek szerint az építkezés ősszel kezdődik meg.  Egy Berzsenyiről szóló interaktív bemutatóteremmel és a méhészettel kapcsolatos kiállítással lesz gazdagabb az egykori kúria.

Az emlékháznál pedig egy parkoló és vizesblokk is épül a vendégeknek a niklai tervek szerint.

Címkék: berzsenyi dániel, nikla, turisztika, fejlesztés, gazdaság