A hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű csapadék számos alkalommal okozott elöntéseket és emiatt károkat Kaposvár városközponti részén, a vasútállomás környékén. Kaposvár MJV Önkormányzata ezért vágott bele a Budai Nagy Antal utca csapadékvíz-elvezető rendszerének tehermentesítésébe. A 206,09 millió forint 100 %-ban vissza nem térítendő európai uniós támogatással megvalósuló fejlesztés része a több mint 170 milliárd forintos Németh István Programnak, amely az évszázad beruházási programja a somogyi megyeszékhelyen.

Ismerős jelenetek a Budai Nagy Antal utca környékén.
Ismerős jelenetek a Budai Nagy Antal utca környékén.

A leeső csapadékvizet jelenleg három, viszonylag nagy szelvényű zárt csatorna vezeti be a befogadó Kapos-folyóba. Ezek a vasúti pályákat keresztezve tartanak a folyó felé. Állapotuk és kapacitásuk a szakemberek szerint nem megfelelő a feladat ellátására, ezért a leromlott állapotú vasút alatti átvezetések tehermentesítésére a három átvezetés mellé egy negyedik nagyobb átmérőjű vasbeton csatorna épül.

A csatorna vasúti pálya alatti szakasza átsajtolással kerül majd elhelyezésre. A tervezett beavatkozásoknak köszönhetően a közlekedés kulturáltabb és biztonságosabb lesz a környéken, enyhülnek a csapadékvíz-elvezetés rendezetlenségéből eredő károk, balesetek és veszélyeztetések.

A „Kaposvári csapadékvíz-elvezető hálózatok kiépítése és felújítása a Budai Nagy Antal utcában” elnevezésű, TOP-6.3.3-15-KA1-2016-00003 azonosítószámú projekt a Széchenyi 2020 program keretében az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Címkék: budai nagy antal utca, csatorna, fejlesztés, víz, gazdaság