A nagyszakácsi gyerekotthon udvarán nagy volt a sürgés-forgás. Élelmiszerekkel megrakott kamion érkezett hozzájuk. A gyerekeket nem most először lepte meg az egyik hazai élelmiszerlánc.

- Közel ötszáz különleges bánásmódot igénylő gyerek kap élelmiszeradományt, ezzel segítik a fenntartónak a munkáját is abban, hogy kevesebb pénzt kell fordítani az élelmezésre. De ez nem a pénzről szól, hanem arról a nemes gesztusról, hogy jót tenni valakivel egy nemes cselekedet - mondta a Szociális és Gyermekvédelmi Fõigazgatóság megyei vezetője, Tóth Norbert.

Ezúttal a nagyszakácsi gyermekotthonban örülhettek.
Ezúttal a nagyszakácsi gyermekotthonban örülhettek.

Országosan 20 millió forint értékben összesen 78 tonna élelmiszert osztott ki a napokban a cég.

- Negyedik alkalommal szervezi meg a Coop Segély Alaptívány az Emberi Erőforrások Minisztériumával közösen azt az adományátadást, amelyet a különleges nevelésű igényű gyerekeknek szánunk. Szeretnénk érzékeltetni, hogy ezek a gyerekek megérdemlik a figyelmet, de nem titkolt szándékunk, hogy a kiváló pedagógusokat, nevelőket, akik ezekben az intézményekben éjjel-nappal felelősségteljes, szép munkát végeznek kicsit szellőztessük meg a sajtóban. Érzékeltessük, hogy odafigyelnek rájuk - foglalta össze a Barcs Coop Zrt. elnök-vezérigazgatója, Takács László.

Nagyszakácsiba 3 tonna liszt, tej, olaj, tészta, cukor és rizs érkezett, amelyet mintegy háromszáz gyermek ellátására fordítanak.

Címkék: coop, élelmiszer, adomány, gazdaság