Kaposvár legrégebbi vízműtelepét, a Guba Sándor utcai bázist az 1900-as évek elején hozták létre. A telepet tavaly felújították, idén pedig új kutakat is fúrtak ott. Egy-egy ilyen kútnak a vízhozama nagyjából 400 liter per perc.

A kutak vizét a szakemberek előbb megtisztítják, csak azután táplálják be a lakossági hálózatba. Leginkább a vas, a mangán és az ammóniumionokat szűrik ki.

null

- Ezek egyike sem káros az egészségre, viszont mindegyiknek van olyan hatása, ami az üzemeltetést megnehezíti. A vas és a mangánion színesíti a vizet, ugye a fogyasztók ezt a problémát veszik észre először, mikor megfogja a víz a fajanszberendezésket, az ammóniumion pedig a fertőtlenítést nehezíti meg - válaszolta Boda Balázs, a KAVÍZ Kaposvári Víz- és Csatornamű Kft. vízellátási főmérnöke.

A szolgáltató ugyanakkor a létesítmények biztonságos napi működtetése mellett nagy gondot fordít az infrastruktúra fejlesztésére is.

null

- Gyakorlatilag az elöregedő, eliszaposodó kutakat lezárjuk, egy melléfúrással ilyenkor új kutakat nyitunk ezeken a helyeken, hogy a vízadó rétegeket továbbra is elérjük. Folyik a vízkezelő létesítményeknek is a folyamatos megújítása, értve ezalatt a vízkinyerő és víztisztító létesítményeknek - ugye itt a vas-, mangántalanítás és az ammóniamentesítés, ami a mi három fő feladatunk, illetve a városban a meglévő kereteken belül természetesen szeretnénk folytatni a vezetékrekonstrukciókat és ezeknek a cseréjét is - tette hozzá Genczler István, a KAVÍZ Kaposvári Víz- és Csatornamű Kft. ügyvezetője.

Kaposváron jelenleg félszáz termelő kút biztosítja a vízellátást. Ezeken kívül még 20 tartalék kutat tart karban a szolgáltató. 

Címkék: kút, kavíz, fejlesztés, kaposvár, gazdaság