Pillanatok alatt darabokra aprítja a gallyakat a mulcsológép. Ilyenből, egy pályázatnak köszönhetően kettőt is vásárolt a közelmúltban a kaposvári városgondnokság. Ezek segítségével a városban összegyűjtött ágakat ledarálják, majd talajtakaróként szintén a város közterületein újra felhasználják.

- Ezzel mondjuk úgy, hogy kettő legyet ütünk egy csapásra: a zöldhulladéknak az ártalmatlanítási díját nem kell hulladékfeldolgozónál kifizetni az önkormányzatnak, illetve nem kell megvásárolni azt a fajta talajtakarót, amit mi így visszaforgatunk és a közterületeken fel tudunk használni - válaszolta Herczeg Attila, a Kaposvári Városgondnokság vezetője.

null

A töröcskei célgazdaságban mindemellett kilenc hektáron foglalkoznak konyhakerti növények termesztésével. Ebben a mezőgazdasági programban közfoglalkoztatottak vesznek részt.

Az időjárási viszontagságok ellenére is a kertészet vezetője jó termésre számít az idén.

null

- Ez egy agyagos talaj és az idén az időjárási viszonyok miatt azért elég bonyolult, mert sokat kell öntözni, de egyszer volt egy nagy eső, az viszont eléggé elmosta. Ez is nehezítette a munkánkat - tette hozzá Dobai László, a Töröcskei Célgazdaság munkavezetője.

A töröcskei célgazdaságban megtermelt zöldségeket a jövő héttől a kaposvári nagypiacon értékesítik majd a kertsézet dolgozói.

Címkék: célgazdaság, töröcske, termés