A munkák egy jelentős hányadával már végeztek a kivitelezők, így a nyári szezonban megindulhat a vasúti közlekedés a déli parton. A forgalom június 16-án estétől áll vissza, jelentette be egy mai sajtótájékoztatón a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vasútfejlesztési koordinációs igazgatója, Somodi László.

- Június 16-ától megindul a vasútforgalom, a közönséget ki tudjuk szolgálni. Ez nem jelenti azt, hogy ez a projekt végső dátuma lenne, 2018-ban lesz befejezve a fejlesztés, de a projekt előkészítésekor a minisztériummal úgy gondoltuk, hogy a nyári forgalmat a munkálatok alatt is ellátjuk - mondta a NIF Zrt. vasútfejlesztési igazgatója, Somodi László.

A térség országgyűlési képviselője szerint a nyári szezonban nagyon fontos szerepet tölt be a vasúti közlekedés a Balatonnál.

- Nekünk az, hogy a főszezonra megindul a vasútközlekedés, ahogy a projekt indításakor is kértük, elemi érdekünk. Hiszen a turizmussal összefügg, hogy megfelelő közlekedési infrastruktúrát tudjunk biztosítani a térségben élők és az ide érkező vendégek számára - mondta a Fidesz országgyűlési képviselője, Witzmann Mihály.

Fotó: Kontra Gergely
Fotó: Kontra Gergely

A balatoni települések vezetői azt remélik, hogy a korszerűbb vasútnak köszönhetően még több turista érkezik hozzájuk.

- Megjelenik egy turista, vonattal jön Szemesre, leszáll a vonatról és körbenéz, mit lát: óriási változást, elegáns peronokat, egy több hektáros területet, amit Szemesen a vasút igénybe vesz. Látja a rendezettséget, nyilván idegenforgalmi szempontból ez óriási előny nekünk - mondta a balatonszemesi polgármestere, Takács József.

A Dél-balatoni vasútvonallal együtt a Kaposvár-Fonyód közötti vonatközlekedés is helyreáll. A vonatok 17-én, szombaton kezdenek el járni a szakaszon. Mint ahogy korábban beszámoltunk: a dél-balatoni vasútvonal 72 milliárd forintból újul meg. Szeptemberben pedig folytatódnak a munkálatok. Az átadásra 2018 őszén kerülhet sor.

Címkék: sín, vasút, vonat, gazdaság