A magyarország kínai nagykövete által vezetett küldöttség a többi között a kaposvári hús-, illetve tejüzemben tárgyalt és meglátogatta a Rippl-Rónai Villát is.

A Kaposvárra érkező kínai delegáció a kaposvári húsüzemben kezdte a napot, ahol a tárgyalások már meglehetősen előrehaladott állapotban vannak.

- Mi azt várjuk, hogy megkaphassuk a húsra vonatkozó exportengedélyt, mert Kína egy nagyon fontos partner a hús területén. A sertéshúst tekintve Kína a világ sertéshústermelésének 46 százalékát adja, ugyanakkor a legnagyobb sertéshús-importőr is - mondta Prohászka Balázs, a Kométa '99 Zrt. gazdasági igazgatója.

Ez az exportengedély akár már a nyár elején megérkezhet, megnyitva ezzel az ázsiai piacot.

null

Jó esélye van a kaposvári tejüzemnek is arra, hogy nyisson a kínai fogyasztók irányába is. A cég elsősorban prémiumkategóriás termékekkel lenne piacképes Kínában. Egy szerződéskötés esetén ugyanakkor új munkahelyeket is teremtenének.

- Az előzetes információk, vizsgálatok azt mutatják, hogy egyetlen kínai partner gyakorlatilag az üzem kapacitásának a 30 százalékát le tudja kötni, ami azt jelenti, hogy a jelenlegi kapacitás kihasználás mellett növekedés, tehát létszámbővülést is eredményezhet - válaszolta Szommerné Egyed Linda, a Fino-Food Kft. ügyvezetője.

A kínai delegációt délután kaposvár alpolgármestere is fogadta. A városházi megbeszélésen elhangzott: az élelmiszeripar mellett az idegenforgalom területén várható kaposvári együttműködés Kínával.

- A kínai turizmus országos szinten is nagyon jelentősen, évről-évre növekszik, így a mi városunk is reméljük, hogy minél nagyobb százalékban részesedik majd ebből - tette hozzá Borhi Zsombor, Kaposvár alpolgármestere.

A magyar-kínai kapcsolatok erősödést bizonytja az is, hogy tavaly a két ország közti kereskedelmi forgalom aránya tizedével, a hazánkba érkező ázsiai turisták aránya pedig harmadával nőtt az előző évhez képest.

Címkék: kína, kométa, delegáció, nagykövet, fino, kaposvár, gazdaság