2017.06.29 - Csütörtök
Péter, Pál
19ºC / 29ºC
Gyengén felhős

Nyáron elkezdődhet az új 67-es építése 2017. Március 17. - Péntek 17:28 | Címkék: strabag, zenélő, Felújítás, Gazdaság, r67, Republic, út, 67-es

Az út még zenélni is fog menet közben. Stílszerűen a Republic ikonikus dalát, a 67-es úton című slágert „játssza” majd.

A NIF az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében ismerteti: az út a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából 60 milliárd forintból, európai uniós és magyar források felhasználásával valósul meg. Az építkezés kivitelezője a S+S R67 Konzorcium (STRABAG Építő Kft., STRABAG AG és SOLTÚT Kft. közös ajánlattevők).

A felújítás során 12 csomópont, Mernyeszentmiklós és Somogybabod település között a gyorsúttal párhuzamosan új összekötő út, illetve a gyorsúttal párhuzamosan a lassújármű és kerékpáros forgalom számára burkolt szervizút épül. A mezőgazdasági művelésű területek megközelítésére pedig földutakat hoznak létre.

A speciális technológiájú akusztikus vagy zenélő aszfalt zenei hangokat bocsát ki, amikor az autós ráhajt az útra. A kivitelezés során ugyanolyan aszfaltot terítenek le, mint bármely más útszakaszon, azonban a felületet egy gyémántvágóval bemetszik keresztirányban. A hang magassága a barázdák mélységétől és egymáshoz viszonyított távolságától függ.

Voltaképpen az aszfaltba vésett mélyedések képezik a kottát, a kocsi gumija a gitár húrja, az autó karosszériája pedig maga a hangszer. Amikor az autós ráhajt a Kaposvár felé vezető úton a keréknyomnyi vagy teljes sávon elterülő "bitumen kottára", a Republic együttes A 67-es úton című dalát fogja hallani.

A formabontó aszfaltrész a tervek szerint 2019-re készül el. A fejlesztést követően gyorsforgalmi úton lehet majd közlekedni Kaposvártól az M7-es autópályáig.

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás