A Magyar Turisztikai Ügynökség 2017-ben már nem szervezi meg a torkos csütörtök néven ismertté vált éttermi programját, amit 2006-ban a Nagy Ízutazás kampány keretében indítottak útjára a magyar éttermek és a magyar gasztronómia népszerűsítésére.

Bár központilag koordinált rendezvény nem lesz, a honlapot is megszüntették, ez nem zárja ki azt, hogy a vendéglátóhelyek saját hatáskörben idén is szervezzenek a hagyományhoz kapcsolódó akciókat, de ezekről a vendégek egyénileg tájékozódhatnak a kiszemelt étterem honlapját böngészve.

A Balatonnál biztosan nem szeretnének kimaradni az éttermek az akcióból. Már 14 vendéglátóhely jelezte, hogy 50 százalékos kedvezményt ad torkoskodni vágyóknak.

null

A torkos csütörtök a farsang különleges napjainak egyike, mely valaha része volt a magyar népszokásoknak is. Lényege, hogy – a közelgő nagyböjt előtt – ezen a napon bőségesen fogyasztottak zsírban gazdag, és egyben a farsangi időszakhoz kötődő ételeket, valamint megengedett volt a szokásosnál mohóbban, torkosabban étkezni. A néphagyomány 2017-ben március 2-ára esik.

Címkék: torkos csütörtök, 2017, balaton, gazdaság