Ötféle pályázati lehetőségről tájékoztatták csütörtökön a vállalkozókat a megyei kereskedelmi és iparkamara székházában. Egyebek mellett egy 140 milliárd forintos keretösszegű kapacitásbővítő lehetőségről is szó esett. Ez elsősorban gépbeszerzésekben segítheti a cégeket.

- Ez alapjába véve egy eszközbeszerzéses pályázat, 50 százalékos támogatási intenzitással megy és minimum 5 millió forint vissza nem térítendő támogatás, maximum pedig 50 millió forint vissza nem térítendő támogatást lehet kapni. Ezen felül még lehet információs technológia fejlesztést, megújuló energiát, illetve a honlapkészítés, domainregisztráció és webtárhelyet fejleszteni ebből a konstrukcióból - mondta Giczi Tamás, a Széchenyi Programiroda tanácsadója.

Az egyik kaposvári étteremben a közeljövőben elindul a gyakornoki program, ami révén a vállalkozás maga taníthatja ki az iskolából kikerült szakácsokat, felszolgálókat. A különböző szakmákban pálykezdő fiatalok elindítására 15 milliárd forint áll rendelkezésre.

A szakemberek Somogy egyik kitörési pontjának tekintik az élelmiszeripart. Az ebben az ágazatban működő vállalkozások fejlődését, a piaci pozíció erősítését, valamint a munkahelyek megtartását eredményező beruházásokat támogatja egy másik pályázati forrás.

- Középvállalkozások pályázhatnak erre a pályázatra, akiknek az előző lezárt üzleti évben foglalkoztattak minimum 50 főt. A pályázat minimális összege is elkerüli a 100 millió forintot - tette hozzá Biczó Szilárd, a Széchenyi Programirodától.

A kormány tervei szerint még az idén kiírják az összes 2020-ig tartó pénzügyi időszakra vonatkozó pályázatot Magyarországon.

Szakemeberek szerint erre azért van szükség, mert a britek kilépése az unióból átszabhatja az európai költségvetést és így várhatóan kevesebbet támogatást tudnak majd a későbbiekben szétosztani a tagállamok között.

Címkék: pályázati nap, 2020, skik, gazdaság