A Magyar Pékszövetség elkerülhetetlennek tartja a kenyér árának emelését, a sütőipar helyzetének javítását célzó tárgyalásokra nyitottak a kiskereskedelmi láncok - ismertette a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara csütörtökön, miután megbeszélést szervezett a sütőipar szereplői számára.

A NAK a találkozót követően az MTI-hez eljuttatott közleményében tájékoztatott arról, hogy a megbeszélésen a pékszövetség mellett valamennyi kiskereskedelmi áruházláncot meghívták, közülük a CBA, a Coop és a Tesco képviseltette magát. A tárgyaláson részt vett Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.

A közlemény szerint Nagy István szorgalmazta a sütőipar helyzetének mielőbbi rendezését, jelezve, hogy ellenkező esetben nőhet a szürkegazdaság aránya az ágazatban, vagy pedig a termékek minőségének romlásával kell számolniuk a fogyasztóknak.

Szilágyi Péter, a Magyar Pékszövetség tanácsadója a megbeszélésen kifejtette: a sütőipari vállalkozások helyzete évek óta tarthatatlan. Árbevétel-arányos bruttó jövedelmezőségük két százalék körül alakul, ez az alacsony eredményszint nem teszi lehetővé a szükséges fejlesztéseket, korszerűsítéseket.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a sütőipar az egyik leginkább kézimunka-igényes szakágazat, ezért a munkaerő költségének változásai az átlagnál érzékenyebben érintik a sütőipari vállalkozásokat. Szeretnék elérni, hogy legalább a munkaerőköltség növekedését érvényesíteni tudják az áraikban - hangsúlyozta Szilágyi Péter.

A résztvevő áruházláncok képviselői jelezték, hogy megértik a sütőipari vállalkozások problémáit, és nyitottak a velük való tárgyalásra - tájékoztatott közleményében a NAK.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke eredményesnek ítélte a találkozót, konstruktívnak nevezte az áruházláncok hozzáállását.
Idézte az Eurostat adatait, amely szerint 1 kilogramm fehérkenyér ára az Európai Unióban átlagosan 2,1 euró, Magyarországon viszont csupán 0,88 euró. Ennél a közösségben csak Bulgáriában alacsonyabb a kenyér ára - jegyezte meg.

A kamara adatai szerint a magyarországi sütőiparban körülbelül ezer vállalkozás működik, a szakágazat bruttó termelési értéke mintegy 156 milliárd forint. A sütőipar megközelítőleg 23 ezer munkavállalót foglalkoztat. Magyarországon az egy főre jutó éves kenyérfogyasztás 37 kilogramm körül alakul.

Címkék: sütőipar, áremelkedés, pék, kenyér, áruház, drágul, gazdaság