A többi között az elfogadás, a nyitottság és az egyenlő esélyek témakörében tevékenykedik a kaposvári Napkerék Egyesület. A legutóbb például a hátrányos megkülönböztetés kapcsán szerveztek konferenciát. Esélyegyenlőségi napokat is rendszeresen szerveznek, amelyeken a fiatalok is megtudhatják: mi is az a kirekesztés.

Az egyesület elnöke azt mondja: minden évben pályáznak működésre és szakmai programokra. Ezek a támogatások elengedhetetlenek a fennmaradásukhoz.

- Általában olyan programokat szerveztünk a városban és a megyében ami kimondottan a roma integrációt, egészségügyet, lakhatást vagy oktatást érinti - mondta a Napkerék Egyesület elnöke, Bogdán Imre.

Itt pedig már a LáriFári Alapítvány elnöke, Hosszú Adrienn dolgozik. Azt mondja: nekik eddig nem sikerült nyerniük állami pályázaton, ennek ellenére idén is megpróbálják, hiszen a fejlődésükhöz minden plusz forrás jól jönne.

- A mi alapítványunk az idén lesz 4 éves. 4 éve fennálló szervezet és eljutottunk odáig a cél szerinti megvalósításban, a munkában, hogy nagyon jól jönne egy fizetett munkaerő, ezt nagyon nehéz megalapozni adományokból, támogatásokból. Ezt megsegíthetné egy pályázat - mondta a LáriFári Alapítvány elnöke, Hosszú Adrienn.

A civil szervezetek szakmai programjaik megvalósítására február elejéig nyújthatják be pályázatukat. Erre a célra majdnem másfél milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre és a szervezetek akár 3 millió forintot is kaphatnak. Működési támogatására bő 2,5 milliárd forintot szán a kormány, ezeknek a pályázatoknak a leadási határideje: január közepe.

Címkék: civil, alapítvány, szervezet, gazdaság