Egymilliomodik komputasát köszöntötte ősszel a Balatoni Hajózási Társaság a Szántód-Tihany között közlekedő járaton. A jövőben azonban nem csak ezen az egy útvonalon közlekedhet komp.

A fonyódi kikötőben a jövőben nemcsak katamarán és vízitaxi parkol majd, hanem olyan jármű is, amely autókat és utasokat egyszerre tudna szállítani. A második kompot a kétezres évek eleje óta szeretnék elindítani a Balatonon.

- Egy 550 személyes hajóról van szó, aminek az aljába autók is elférnek, ezáltal még gazdaságosabban lehetne üzemeltetni a Fonyód-Badacsony közti hajózást. Még sűrűbb járatok lennének, jobban kiegészítené a két part egymást. Azt gondolom a második komp megvalósításával tovább nőne a személyforgalom - mondta Fonyód polgármestere, Hidvégi József.

A második komp így nézne ki.
A második komp így nézne ki.

A kikötő átalakítása és a vízi jármű majdnem hatmilliárd forintba kerül. A költségeket nemzeti forrásból fedezik majd.

- A jelentősen kisebb területű, európai édesvízi tavakon is több komp van, mint a Balatonon, azt reméljük ettől, hogy közlekedési, turisztikai és környezetvédelmi, illetve egyéb szempontokból is elősegíti a Balaton fejlődését a jövőben" - árulta el a Bahart Zrt. vezérigazgatója, Kollár József.

Emellett számos turistacsalogató beruházás valósul meg a Balatonnál.

- A balatoni fejlesztésekre az elkövetkezendő években 365 milliárd forint áll rendelkezésre, ami magába foglal olyan jelenetős beruházásokat, mint a dél-balatoni vasút, Szántód-Köröshegy és Balatonszentgyörgy közti szakasza. De nagyon komoly része a Kaposvár-Fonyód közötti vasútvonal felújítása is - mondta Móring József Attila, országgyűlési képviselő.

Továbbá mintegy 12 milliárd forintból szabályoznák a Sió folyót és jutna pénz közúti fejlesztésekre is.

Címkék: komp, fonyód, balaton, gazdaság