A vállalkozásoknak jelentős megtakarítást jelentő három határidő jár le az év utolsó napján: december 31-ig választható a kisadózók tételes adója, a kata és a kisvállalati adó, vagyis a kiva, illetve az alanyi mentesség az áfában. Emellett a friss pénztárgép-használóknak az év végéig üzembe kell helyezniük a kasszát, hiszen ez az állami támogatás igénylésének egyik legfontosabb feltétele - emlékeztet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdai közleményében.  

Akik még idén választják a katát, a teljes 2017-es évben e szerint adózhatnak. Aki viszont a határidőt elmulasztja és csak jövőre jelentkezik be, annak számolnia kell azzal, hogy az eredeti adózási módjának megfelelő bevallást is el kell készítenie a bejelentkezés hónapjának utolsó napjáig az évből eltelt időszakról. Jövőre 6 millió forintról 12 millióra nő a kata bevételi határa - emlékeztet az NGM.  

vállalkozás

A katát választóknak megfontolásra ajánlja a minisztérium az alanyi mentességet is. Az alanyi adómentes vállalkozásnak nem kell áfát felszámítania és fizetnie, és áfa-bevallást sem kell benyújtania, amivel minimálisra csökken az adminisztráció. Így 2017-ben egyetlen bevallási adatlapot sem kell kitölteniük, csak egy nyilatkozatot kell benyújtaniuk 2018. február 25-én. Az alanyi mentesség bevételi határa jövőre 2 millió forinttal, 8 millió forintra nő. Szilvesztert követően viszont az alanyi mentességet legközelebb már csak a 2018-as adóévre választhatják a már működő vállalkozások.

Jövőre a kiva is kedvezőbbé válik, hiszen két százalékponttal, 14 százalékra csökken az adó mértéke. Az NGM különösen azoknak a cégeknek javasolja az év utolsó napjáig átgondolni a kivára való váltást, amelyeknek a bértömege nagyobb a nyereségénél vagy növekedésre fordítják vissza a nyereségét. A kivára ugyan bármikor, év közben is lehet váltani, de a 2016-os zárás miatt legkésőbb december 31-ig célszerű dönteni. A kiva alanyiság kezdő napjával a cégnek ugyanis mindenképp új, önálló üzleti év kezdődik - hívja fel a figyelmet az NGM. 

Az új, kedvező adózási mód bejelentésére szolgáló nyomtatványok a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapjáról letölthetőek, és az ügyfélkapun keresztül vagy postai úton, esetleg személyesen is benyújthatóak.

Címkék: kiva, kata, pénztárgép, vállalkozás, határidő, adó, gazdaság