Az adóhatóság csütörtöki közleménye szerint a 2016. május-augusztusi gyűjtés alapján Magyarországon az adózatlan cigaretta aránya 6,4 százalék a teljes cigarettapiacon az előző évi 10,7 százalékkal szemben. Ebből 6,2 százalék volt a külföldön - többnyire Kelet-Európában - adózott, és mindössze 0,2 százalék a hamis termék - írták.

A feketepiac kínálatában jelentős szerkezeti változás is megfigyelhető: ismét Ukrajna lett az illegális dohánytermékek első számú forrása, míg a Belarusz Köztársaságból származó termékek arányának visszaesése szembetűnő.

A forgalmazási adatok szerint a feketepiacról kiszoruló kereslet legális csatornákba terelődött, a legális cigarettapiacon 4 százalékkal magasabb a forgalom az idén, mint a tavalyi év azonos időszakában, és a fogyasztási dohány piaca is növekszik. Szakértők szerint az illegális piac jelentős csökkenése a kiskereskedelem élénkülése és a mögötte meghúzódó reálbér-emelkedés, valamint a fogyasztásösztönző gazdasági környezet hatása mellett a NAV tevékenységének is köszönhető.

A NAV-nak továbbra is kiemelt feladata a dohánytermékekkel kapcsolatos illegális tevékenység visszaszorítása. Az ellenőrzés eredményességét mutatja, hogy 2016-ban, átszámítva, naponta több mint 600 ezer szál illegális piacra szánt cigarettát foglalt le eddig a NAV - áll a közleményben.

Címkék: feketepiac, csempész, cigaretta, nav, gazdaság