A Kaposvári Villamossági Gyár esetében járulékok és adók nélkül 70 millió forint többletkiadást jelent a minimálbér és a garantált bérminimum emelése évente.

A cég vezetője azt mondja: ha nehezen is, de ki fogják gazdálkodni a szükséges pénzt. Ez azért nem lesz egyszerű, mert termékeik árát viszont nem tudják emelni a világpiaci árverseny miatt. Az ügyvezető több járulék- és adócsökkentést várt volna.

"Amit én hiányolok ebben a döntésben és ebben a céget is így érinti, mivel a bérköltség arányaiban magas volt én arra gondoltam, hogy a béreket terhelő járulékot nagyobb mértékben csökkenti a kormány, illetve a társaságiadó kedvezmény miután mi eddig a tíz százalékos társasági adó kategóriában sorolodtunk, az egy százalék az éves szinten 3 millió forint, tehát nem számottevő" - mondta Szalai Gyula, a Kaposvári Villamossági Gyár Kft. ügyvezetője.

Az iparosok megyei elnöke is hasonlóan vélekedik. Mint mondja, míg a munkáltatói járulékok csak 5 százalékkal csökkennek, a minimálbér 15, a garantált bérminimum pedig 25 százalékkal nő jövőre.

"Reménykedtünk abban, hogy ez az 5 százalék magasabb lesz, mivel a 25 és a 15 százaléknak a közelében sincsern. Ezzel megtudjuk tartani most már reméljük, azokat a szakmunkásokat, akikre eddig nem sok remény volt, hogy itthon maradnak, de ugyanakkor úgy érezzük, hogy legtöbbet ezért az egészért a munkáltatók tette" - válaszolta Budai Ferenc, az Ipartestületek Országos Szövetségének megyei elnöke.

Azzal minden cégvezető egyetért, hogy emelni kellett a béreken. A Vállalkozók és Munkadók Országos Szövetsége szerint a tárasasági adó csökkentésével tovább növelte a kormány a bérfejlesztés lehetőségét.

"Muszály volt ezt meglépni, mert egyszerűen a belső piacot valahogyan élénkíteni kellett, ez tényérdés. A belső fogyasztást növelni kellett mindenképpen és uyanakkor a vállalkozói nyereségadó csökkentésével egy olyan rést nyitott a kormány most, hogy ne kelljen eltitkolni eredményeket, ebből lehet adózni, ez egy olyan szám, ami megfizethető" - tette hozzá Daxner Gábor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének megyei elnöke.

A néhány nappal ezelőtt született döntés értelmében jövőre a minimálbér mintegy nettó 85 ezer, a garantált bérminimum pedig több mint nettó 107 ezer forint lesz.

Címkék: vélemény, vállalatok, béremelés, kaposvár, gazdaság