Tizenöt százalékkal, azaz nagyjából 11 ezer forinttal emelkedne jövő évtől a minimálbér a kormány tervei alapján – írja a Magyar Nemzet. Ezzel a tervezettel ül tárgyalóasztalhoz pénteken a Nemzetgazdasági Minisztérium a munkáltatók és munkaadók képviselőivel közösen tartott bértárgyaláson.

Számszakilag tehát a mostani bruttó 111 ezer forintos minimálbér 122 ezer forintra nőne. További jó hír, hogy a kormány jövőre a csökkentené a munkaadók járulékait 5 százalékkal.

Lázár János csütörtöki sajtótájékoztatóján már utalt rá, hogy a kormány jelentős minibálbér-emelést tervez, de akkor még nem voltak konkrét számok. A Miniszterelnökséget vezető miniszter azonban azt kiemelte, hogy elengedhetetlen a jelentős béremelés, mert a versenyképességet nem lehet tovább az olcsó munkaerővel, illetve az alacsony bérekkel biztosítani Magyarországon.

A tárgyalások előtt egyébként a szakszervezetek és a munkaadók is egészen hasonló változtatásokat javasoltak. A szakszervezetek jövőre 10,4, 2018-ra pedig 11,8 százalékos minimálbér-emelést szeretnének, a munkaadók pedig az előzetes közlemények alapján jövőre 5, a további két évben pedig 2,5-2,5 százalékos járulékcsökkenést szeretnének elérni.

Címkék: járulék, bértárgyalás, Lázár János, minimálbér, béremelés, gazdaság