A Pécsi Utcai Általános Iskolában idén kevesebben veszik igénybe a gyermekvédelmi kedvezményt, mint tavaly. Az intézmény vezetője szerint, ennek legfontosabb oka, hogy egyre több szülő kap munkát. Így, a törvényi meghatározás szerint ma már hátrányos helyzetű gyermeket nem, és halmozottan hátrányos helyzetűt is csak keveset tartanak itt nyilván.

"A mostani adatok alapján 10 olyan gyerek van, akinek érvényes határozata van arról, hogy ő halmozottan hátrányos helyzetű, az elmúlt tanévben 13 ilyen tanulónk volt. Ha visszamegyek a 2008 2009-es évekre, akkor lényegesen több olyan gyerekünk volt, akinek határozata volt arról, hogy ő halmozottan hátrányos helyzetű" - válaszolta Horváth Edit, az inzézmény igazgatója.

A csökkenés egyik oka, hogy a törvényi szabályozás megváltozott és több feltételnek kell teljesülnie, hogy valaki hivatalosan hátrányos helyzetű legyen.

"2016. június 30 napjával a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők létszáma 15 százalékkal csökkent, összeségében a hátrányos és a halmozottan hátrányos helyzetűek száma, pedig 35 százalékkal csökkent a korábbi évhez képest" - ismertette a legfrissebb adatokat Soványné Varga Anita, a Polgármesteri Hivatal Szociális Irodájának vezetője.

Kaposvár önkormányzata ugyanakkor továbbra is kiemelt figyelmet fordít a rossz anyagi helyzetben lévő családokra. A rászorulók többek között lakásfenntartási és adósságkezelési támogatást, illetve beiskolázási segélyt is igényelhetnek.

Címkék: hátrányos helyzet, gyerekek, csökkenés, gazdaság, kaposvár