Tejfeldolgozás, kenyérsütés, húsfeldolgozás. Ezt a három tevékenységet azon túl, hogy mindegyik egy-egy, a foglalkoztatás szempontjából is meghatározó somogyi üzemben működik még egy dolog köti össze. Mindannyian a Dél-Dunántúli Regionális Élelmiszer Innovációs Klaszter tagjai. A vállalkozások vezetői ma egyebek mellett a taglétszám bővítéséről és a jövőbeli tervekről tanácskoztak.

- Célunk az, hogy magát a klasztert építsük, ismerté válljunk a régióban élők számára és tudják, hogy aki a klaszter tagja, az egy megbízható és felelősséggel működő élelmiszerelőállító - mondta Szommerné Egyed Linda, a Dél-Dunántúli Regionális Élelmiszer Innovációs Klaszter elnöke.

A klaszternek ma 15 tagja van. A szervezethez idén a kaposvári húsüzem is csatlakozott.

- Egy közös brand, logó hazsnálata, amely fejlesztése, kialakítása lesz, még az elején vagyunk, hogy jövőre létrehozzuk, de már most azon dolgoznunk, hogy sikereket tudjunk elérni - válaszolta Hollósy Tibor, a Kométa '99 Zrt. ügyvezető igazgató-helyettese.

Az innovációban és a kutatásban a Kaposvári Egyetemre is számíthatnak a vállalkozások.

- Olyan külső partnerekkel is fel tudjuk venni a kapcsolatot, legyen kapcsolata az egyetemnek, hogy az egyetemi újításokat, kutatásokat a gyakorlatban is ahsznosítani tudják. A klaszterben már a kezdettől fogva benne volt az egyetem - mondta Dr. Szigeti Orsolya, egyetemi docens.

Kaposváron az élelmiszerfeldolgozás mindig is komoly szerepet töltött be, húzóágazatnak minősül - mondta a mai találkozón Borhi Zsombor alpolgármester.

- Az élelmiszergazdaság, feldolgozás egy statégiai ágazat Kaposváron, fontos számunkara, hogy jó minőségű alapanyagból készült ételek kerülhessenek a kaposváriak asztalaira, ezért is hoztuk létre, a Kaposvár Kincse programot korábban - tette hozzá Borhi Zsombor, Kaposvár alpolgármestere.

A jövőben a klaszter szeretne akkreditált lenni, amihez további 8 kis- és középvállalkozás csatlakozása szükséges. Ez egyebek mellett a különféle pályázatok kapcsán jelenthetne előnyt.

Címkék: klaszter, találkozó, kaposvár, gazdaság