A döntés azért bír kiemelt fontossággal a kaposváriak szempontjából, mert az előterjesztés érinti a Modern Városok program kaposvári beruházásainak anyagi fedezetét is.

A kormány összesen 50 milliárd forintot különít el 13 hazai nagyváros részére, hogy meg tudják kezdeni a fejlesztések tervezését és kivitelezését. A folytatáshoz szükséges forrást pedig a 2017-es költségvetés tartalmazza majd.

Szita Károly polgármester felkéri a Somogy megyei országgyűlési képviselőket, hogy pártállástól függetlenül szavazzák meg mindkét előterjesztést, hogy a beruházások minél előbb megkezdődhessenek. Kaposvár térségi szerepköréből adódóan a város polgármestere és a kormányfő által ősszel aláírt várostörténeti jelentőségű megállapodás ugyanis nemcsak a kaposváriak, hanem valamennyi somogyi ember érdekét is szolgálja.

Szita Károly és Orbán Viktor 122 milliárd forint összértékű fejlesztést jelentett be tavaly októberben. A beruházások fő célja az, hogy az évtized végéig mindazok munkához juthassanak, akiknek ma még ez nem adatik meg.

A megállapodás főbb pontjai:

- Megépül a településeket elkerülő 2*2 sávos 67-es gyorsút Kaposvár és az M7-es autópálya között.

- Megépül a Kaposvári Közlekedési Központ. Ez nemcsak gazdasági szempontból fontos, hanem azért is, mert ezzel a várostörténeti jelentőségű lépéssel csaknem 130 év után újraegyesülhet a vasút által kettészabdalt városrészeket, a belvárost és a Donnert.

- 4000 férőhelyes új sportcsarnok épül.

- Megépül egy új, fedett, 10 pályás versenymedence, 800 néző befogadására alkalmas nézőtérrel.

- Megújul a Csiky Gergely Színház.

- Újjáépítik a Deseda kempinget.

- A kórház déli tömbjének helyén 200 új parkoló és park épülhet.

- Jelentős mértékben újulhat meg a város közúti infrastruktúrája.

- Bérlakásokat épülhetnek szakemberek részére.

- Felújítják a volt levéltár épületét.

Címkék: modern városok, milliárd, beruházás, fejlesztés, Kaposvár, gazdaság