Az elmúlt évek csaknem 3 milliárd forintos út- és járdafelújítási programjainak és az enyhe télnek köszönhetően idén jelentősen kevesebb a kátyú Kaposvár útjain, ennek ellenére akadnak bosszantó úthibák, amelyek felszámolása már hetek óta zajlik. A város 230 kilométernyi úthálózatán keletkezett kátyúkat a városgondnokság folyamatosan javítja.

null

Az úthibák száma ugyanakkor napról-napra változik, ezért nagy segítséget jelent, ha a város polgárai jelzik az észlelt kátyúkat a mindenki által könnyen kezelhető, egységes felületen, a Kaposvári Kátyúűzőn. A kátyúk kijavítása a bejelentéstől számított 3 munkanapon belül megkezdődik – áll a városháza közleményében.

A Kaposvári Kátyúűző használata:

  • a helyszínt jól beazonosítható módon fényképezzék le, s lehetőleg jegyezzék fel az adott utca neve mellett a házszámot is, ahol az úthibát észlelik.
  • internetes kapcsolattal rendelkező számítógépükön vagy okostelefonjukon lépjenek be a Kaposvári Kátyúűző (katyuuzo.hu) oldalára.
  • az oldalon minden mezőt értelemszerűen ki kell tölteni, megadva a helyszínt, s feltöltve a fotót, fotókat. A beküldő a probléma súlyát is érzékeltetheti egy skálán. Elérhetőséget is kérünk, hiszen a javítási munkálatok állásáról, befejezéséről értesítést küldünk a bejelentőnek.
  • a beküldött adatokat a városgondnokság valós időben észleli és megkezdi az ügyintézést.
  • az oldalon bárki nyomon követheti a mások által beküldött kátyúk ügyintézését, így elkerülhető, hogy ugyanazt a kátyút többen is jelezzék felénk. A bejelentett úthibákat várostérképen is megjelenítjük, s a javítást követően le is fotózzuk és feltöltjük az oldalra.

Címkék: kátyú, kátyúűző, 2016, kaposvár, gazdaság